Múltidéző
„Soha ilyen útat!” – sóhajt fel magában borzongva az 1898-ban lejegyzett Retyezát-túra krónikása, Szinte Gábor dévai főreáliskolai tanár, midőn a csúcs felé vezető fáradságos vándorlás során a véget érni nem látszó kőtengeren másznak felfelé. A tetőre érve aztán a fenséges kilátás és a felhők játéka elfeledteti a veszedelmeket, s bár a lefelé út is viszontagságos, egy kis tréfára azért mégis jut idő...
Nem ez az egyedüli beszámoló a Retyezát-csúcs egykori „normál útjáról”, de ezzel együtt érdekes olvasmány!
Havasi kunyhó a Retyezáton
A medvék elválaszthatatlan részét képezik az Erdély „imázsának”. Bár jelenleg legnagyobb számban a régió keleti részében (túlnyomórészt Székelyföldön, illetve a Kárpát-kanyarban) találhatók meg, élőhelyük kiterjed a teljes kárpáti hegyláncolatra, amely egyben utolsó jelentős menedékük Európán belül (ezért védettséget is élveznek). Egy-két évszázaddal ezelőtt azonban merőben más volt a helyzet: gazdasági célból vagy csupán úri passzióból országszerte vadászták ezt a nagytestű, félelmetes erdei emlőst. Nem volt ez másképp a hátszegi térségben sem, ahonnan a XIX. század vége felé Téglás Gábor jegyzett fel az utókor számára néhány „maczkós” vadásztörténetet, melyek a mai olvasó számára talán hátborzongatóak, de nem nélkülözik a mulatságos elemeket sem.
Lássuk hát, hogyan zajlottak ezek az őszi medvehajtások régen, milyen lélekjelenlétre volt szüksége Buda Ádámnak, és mennyire hatékony fegyver a talpas jószág ellen a balta vagy éppenséggel a pásztorbot!
Téglás Gábor írása több mint egy évszázaddal ezelőtt történt jeles eseményt idéz fel: a tragikus sorsú Rudolf trónörökös retyezáti vadászatának emléket állító tábla felavatásáról és az azt követő ünnepségről olvashatunk benne.
A rangos eseményen Hunyad vármegye elöljárói mellett a köznép is nagy számban képviseltette magát - mint azt a cikket kísérő népes csoportkép hűen tanúsítja. S hogy vajon mi lett az emléktábla későbbi sorsa? Az írás végén ez is kiderül!
A táblaavatás résztvevői
Maderspach Viktor nyomában a Retyezát hegységben
barangolás a retyezáti akcióhős kalandjainak helyszínein
Bodó József lupényi történelemtanár barátunk fényképfelvételekkel kiegészített összeállítása az 1700-as években Tirolból Magyarországra települt Maderspach család egyik ikonikus alakja, a Zsil-völgyi birtokon nevelkedett Maderspach Viktor első világháborús harctéri kalandjainak, illetve későbbi menekülésének helyszíneire kalauzolja az olvasót. Nem titkolt célja az írásnak, hogy ezen helyek felkeresésére buzdítson és segítsen feleleveníteni, megőrizni az itt történt események - finoman szólva is megkopott - emlékét.
Jancsika Albert visszaemlékező írása a második világháború idején, 1943-ban idézi fel egy korábbi Retyezát-túra élményét (amire valószínűleg még a második bécsi döntést megelőzően, a harmincas években kerülhetett sor). A szerző csapatával észak felől érkezik a Pietrele-menedékházhoz, majd onnan több völgyet is bejárva megmássza a hegység legmagasabb és leghíresebb csúcsát. A Retyezát azonban próbára teszi a társaságot, a túra második felében ugyanis bőven kijut nekik az időjárás viszontagságaiból - a beszámolóból az is kiderül, hogy milyen érzés szalonnával táplálni az éjjeli eső által ostromlott tüzet...
A Bukura-cirkuszvölgy szépségei
A századforuló utáni „boldog békeidőkben” egy lelkes turista csapat vonatra ül és nekivág, hogy meghódítsa a „hátszegi hegykirályt”, azaz a Retyezát-csúcsot. Szerencsére köztük találjuk a Kaukázust is megjárt Szádeczky-Kardoss Lajos történészt, aki gyorsíró tudását már a túra közben kamatoztatja, és ennek köszönhetően élvezetes beszámolót hagy örökül az utókornak. S bár a kitűzött célt nem sikerül teljesíteniük, izgalmakban és tanulságokban nem fog szűkölködni a kedves olvasó. Aki szeretné megtudni, hogy merre van az Ezüstpatak, vagy mi is az a „farkasétvágy”, az ki ne hagyja ezt az olvasmányos leírást!
A szépreményű társaság
Az Erdélyi Kárpát Egyesület menedékház-ellenőri tisztségét viselő Illyés István túrabeszámolójából megtudhatjuk, hogy milyen körülmények között lehetett a '30-as években véghezvinni a Retyezát délről északra történő keresztezését a manapság is használatos útvonalon.
Turistajelzések például még nem nagyon voltak a hegységben akkoriban, így csak kőrakások után lehetett tájékozódni (már ahol voltak ilyenek). Mai szemmel nézve az írás egy másik érdekes pontja a Pietrele-menedékház említése, amit épp abban az évben építettek. Napjainkban ez a ház már nem létezik, mint ahogy az akkori Buta-vadászház sem (bár valószínűleg ennek helyén találjuk a mai Buta-menedékházat).
A Bukura-tó
A Retyezátról szóló XIX. század végi vadászati beszámolók, túraleírások és tudományos cikkek egyik visszatérő szereplője Buda Ádám Rea-i földbirtokos, nemzetközi hírű természetbúvár. Személyében kis túlzással a „magyar Gerald Durrell”-t tisztelhetnénk, ha életéről és munkásságáról több maradt volna az utókorra. Méltatlanul feledésbe merült alakját most egy általa írt folyóiratcikk újraközlésével szeretném felidézni, melyben a Hátszeg-vidéki havasok általa legszebbnek tartott - természetesen a Retyezátban található - pontjára kalauzolja el a kíváncsi olvasót. Élvezetes stílusú írásából azt is megtudhatjuk, hogy a néprege szerint miféle viszontagságok közepette került egy bizonyos Zaphira kisujja Felsőszilvásról Szentpéterfalva templomába és mi köze mindennek a jégesőhöz... A szerző természetesen nem tagadta meg ornitológus mivoltát sem, útközben jónéhány havasi madár felől kiokosít minket.
A cikk megjelenése óta jónéhány év eltelt és sok minden megváltozott. Az idő közben igazolta Buda Ádám meglátását: az akkoriban csak nagyritkán járt Nuksóra-völgy mára az egyik legnépszerűbb útvonal a Retyezátot felkereső turisták körében. Ugyanakkor a leírás szövegéből ítélve az általa leírt kilátópontot a mai napig nem érinti túraútvonal, és a javasolt menedékház sem épült fel ezen a helyen. Felfedező kedvűek számára érdekes feladat lenne kifürkészni a leírt útvonalat és több mint 100 év elteltével megörökíteni azt a látványt, ami ennyire megfogta Buda Ádámot. Így csak ismételni tudom, amit ő írt: „Fel-fel turisták a Lolája tetejére; A hátszeg vidéki havasok legszebb helyére!”
A Hunyad megyei turistaság egyik apostola, Téglás Gábor részletes, ugyanakkor cseppet sem unalmas beszámolója a Retyezát-csúcs egykori „normál útját” mutatja be.
Nem puszta túraleírásról van szó: a hegység szépségeinek ismertetése és lokálpatrióta szellemű méltatása mellett a szerző számos helytörténeti érdekességgel is szolgál. Többek között azt is megtudhatjuk, hogyan állt össze és hogyan működött egy túratársaság a XIX. századi Retyezátban.
A Retyezát Hátszeg felől
A Retyezát a XIX. és XX. század fordulóján, néhány évtized alatt vált vadászparadicsomból turistaparadicsommá. Különösen igaz ez a Pietrele turistaközpontra.
Hogyan alakult ki a minden Retyezát-járó által jól ismert Pietrele mai arculata? Kik és hogyan járultak hozzá mindehhez? Archív felvételekkel illusztrált írásom korabeli híradásokra és személyes visszaemlékezésekre támaszkodva igyekszik választ adni ezekre a kérdésekre.
Pietrele az 1930-as években
Szentiványi Gyula érdekes írása révén a 70-es évek Retyezátjába válthat képzeletbeli vonatjegyet a kedves Olvasó...
Egy apa 30 év kényszerű száműzetés után szülőföldjére viszi fiát és annak barátait a nyári vakáció idejére. Milyen volt a gyermekkori „játszótér” viszontlátásának öröme? Mennyit változott a környék addig és mennyit azóta? Emberi sorsok, egy kis történelem, és persze jó néhány „retró” retyezáti túra, fényképekkel illusztrálva.
Túra a Stânişoara-völgyben
1882 augusztusában a trónörökös Habsburg Rudolf látogatást tett a Retyezátban. A „jeles esemény” előkészületeihez tartozott, hogy a főispán személyesen felkereste a vadászat tervezett helyszínét. Az utókor szerencséjére a társaságba Réthi Lajost, Hunyad vármegye tanfelügyelőjét is bevették.
A szerző igen részletes és élvezetes leírást ad a Zenóga-tóról és a hozzá vezető szép, de nehéz útról. Bepillantást nyerhetünk a „lenti világtól” elszakadt havasi emberek küzdelmes életébe, és jót mosolyoghatunk azon, hogyan teszi próbára a hegy a kényes úri társaságot.
Ceruzarajz a Zenóga-tóról
Déchy Mór szintén a trónörökös látogatásának apropóján írt retyezáti élményeiről a Vasárnapi Ujságban. Jeles hegymászónk, aki korábban az Alpokat és a Magas-Tátrát is megjárta, később pedig Kaukázusba vezett expedícióiról vált híressé, ebben az írásában az erdélyi havasok szépségét ecseteli és részletesen beszámol az impozáns Retyezát-csúcs megmászásáról. Ezt természetesen nem a szokásos, hanem a helyi vezetők által „borzasztónak” tartott útvonalon, az északi falon tette meg tiroli barátjával. Az írást a szerző több nagyszerű fényképfelvétele alapján készített ceruzarajz illusztrálja.
Útban a Retyezát-csúcs felé
Főzy István barátommal, aki nem mellesleg a Magyar Természettudományi Múzeum egyik főmuzeológusa, a Bukura-tónál hozott össze a vakszerencse. Ennek eredményeképpen most részletesebben is a honlap olvasói elé tárjuk a Retyezát környékéről előkerült legérdekesebb dinoszaurusz- és más őshüllő-maradványokat. Az őslénytan (paleontológia) számára rendkívül értékes hátszeg-környéki leletek bemutatása mellett megemlékezünk báró Nopcsa Ferenc fordulatokban gazdag életéről is. Hogy miért? Lapozás után kiderül...
Dinoszaurusz-fogak
a Hátszegi-medencéből
Palackposta
képes üzenetek a múltból
Az alábbi albumban böngészhető „retrospektív” képanyag gerincét a Hungaricana közgyűjteményi portálból kölcsönzött képeslapok és a Magyar Digitális Képkönyvtárból származó archív képek (Balogh Ernő fotói) adják, ugyanakkor számos különböző más forrásból (régi turista folyóiratok, újságok és könyvek, továbbá internetes aukciók és személyes gyűjtemények) származó fényképfelvétel és képeslap is szerepel a galériában.
