Kirándulás a Retyezátra

Szinte Gábor leírása 1898-ból¹ (szöveghű változatban)

Készen áll a kis paripa, fölnyergelve, a nyereg báránybőrrel leterítve, csak fel kell ülni rája, hogy a legkedvesebb, legtanúlságosabb kirándulások egyikét megtehessük a Retyezátra.

A Retyezát Hunyadmegye déli részén elhúzódó hatalmas hegycsoportot alkotja, mely terjedelmével mintegy 300 négyszög klm. terűletet foglal el, több mély völgyet és vízmedenczét alkot, számtalan magas csúcsra bomlik, melyek mindenike a tenger színe felett 2400 m. magasra nyúlik. Lábával a kies² Hátszeg völgyre támaszkodik, melyet bőven öntöz zúgó patakjaival, számtalan völgyekre osztva annak magas fennsíkját.

Alig van elragadóbb kilátás hazánkban, mint a Hátszeg-vidéki völgy, háttérben a Retyezáttal. A sárga kalásztól hullámzó teret sötét zöld szín váltja fel, mely dúsan lombozott erdei fák zöldjétől ered a Retyezát előhegységein, meg-megszakítva a sárgás-zöldben játszó kaszálókkal. Felette a haragos kékkel szegélyezett bérczek emelkednek, melyeknek mély vágásaiban világosabb kék szín jelöli azon áthídalhatatlan mélységeket, melyek az előhegységet önálló gerinczekké szeldelik. Ezek a mély bevágások adják a hegyláncznak azt a karakterét, hogy csak bizonyos helyeken lehet megközelíteni egyik vagy másik hegycsúcsot. De átjárni egyikről a másikra, vagy bejárni egyhúzamra az egészet, nem lehet.

A sötétkék hegység fölött élesen válik ki a harmadik régio, a kopott gerinczek és csúcsok lánczolata, vakító fehérségben az év ¾ részében s csak július, augusztus, szeptemberben tisztúlva az örök hótól. De a szokott fehérséget ilyenkor sem vetkezik le e sziklás csúcsok, ott csillog a napsúgár a fehérre mosott kősziklán s csak a mély szakadékokban megrekedt és jéggé fagyott hó csillogása árúlja el, hogy a szem csalódik. Máskép ragyog a szikla és másképpen a hó.

Látva e csodálatos színjátékot, a hegyeknek felleget járó magasságát, kinek nem volna vágya e csodás hegységet bebarangolni, annak legmagasabb csúcsát, a Retyezátot³, mely 2477 m. emeli tompított hegyét, megmászni? Mily szép légtünemények, az őstermészetnek minő ritka látványai gyönyörködtetik itt a szemet és lelket egyaránt?

De induljunk. A magy. áll. vasútak Piski állomásától, a piski–petrozsényi útvonalon, vasúttal Váralya-Hátszegig. Czélszerű a déli vonatot használni, az Arad felől jövőknek 11 óra 40 p.-kor; a Gy.-Fehérvár felől jövőknek d. u. 4 órakor. Az előbbi vonat 1 óra 9 p.-kor van Váralja-Hátszegen, az utóbbi 5 óra 46 p.-kor, mely még mindig elegendő arra, hogy estére a Retyezát lábához, Malomvízre érjünk. Itt gondoskodunk hátas lovakról, melyet helyben is kapni, vagy előre megrendelve Klopotiva faluból hozathatni. A korcsmáros, a jegyző, vagy az uradalmi erdész kész szivessége mindig kisegít, Váralja-Hátszegen pedig minden vonatot várják a kocsisok, kik 2 óra alatt egyenesen Malomvízre hajtanak Hátszeg város érintése nélkűl.

Mindjárt az első érdekes látványosság a Kendeffi-család ősi kastélya Boldogfalván, mely feltűnő magaslaton áll erkélyes, tornyos épűletével⁴. Mellette van a szép román ízlésű templom és torony ősi freskókkal, melyet jelenleg a reformátusok bírnak⁵. Innen Baresd falun áthaladva, balra marad Szacsal Nopcsa Elek br. kastélyával⁶, érintjük Szt.-Péterfalva végét, Uncsukfalva jobbra marad, Osztrovel kis falu már Malomvízzel határos.

Itt meghálunk. A podgyászt rendbe hozzuk s készülünk a másnapi útra, fel a Retyezátra. A kocsist elbocsátjuk, s ha másnap, vagy harmadnap estére Hátszegen akarunk hálni, este 8 órára ide rendeljük. Mert a kirándulás terjedhet egy napra, vagy két napra. Ha az idő szép, megreszkirozhatunk egy éjjet a hegyekben is. De ez esetben bunda, vagy jó takaró föltétlenül szükséges. Ilyenkor minden 2–3 utasra egy külön podgyász ló szükséges.

Mi két napra terveztük útunkat, hogy mindent jól megnézhessünk: az útba eső Kolczvárt⁷, a templomot is, s hárman levén, 5 lovat és 3 vezetőt rendeltünk. Az éjjet álmatlanúl töltöttük s így még 4 órakor talpon voltunk, s nyugtalanúl vártuk a lovakat, melyek késtek. A legelőre bocsátották volt előző nap s messzire tévedtek azon éjszaka. Végre 8 óra tájban megérkeztek s felpakoltunk. Az én szűrkém vígan poroszkált előre, egyik társam művészi furulyázással ejtette ámulatba a falu népét, s fél óra alatt Szuszenyt elhagyva, megpillantottuk Kolczvárt.

Gesztenyék és diófák árnyában hagytuk podgyászunkat s egyik vezetővel gyalogszerrel neki eredtünk a meredek várútján a romokat megtekinteni.

Egy ős fészek ez, hová a rabló ellenség elől menekűlt az uraság, kincseivel és házi népével. Szükség esetében ostromot is kiálltak a falak, melyek ágyú nélkűl, puska-golyóval alig voltak bevehetők. A Kendeffi-család építtette, melynek eredete a Hunyadi János kormányzósága idejére esik. Áll két torony-bástyából, egy önálló toronyból (doujon) és 3 szobára osztott lakrészből. A tornyok emeletesek voltak, s lakásúl is szolgáltak. Fennállanak néhól 8 m magasságig is. Csak egy oldalon megközelithetők, három oldalon meredek szikla védi. Szédűletes innen letekinteni a mélyben zúgó patakra. A rege szerint Kendeffi Ilona orsóját innen eregette le a patakig, szomorú özvegységben a török rabságban sinlődő férjét tűrelmesen várva.

Kolczvár.
Szinte Gábor rajza

Félórai időzés után vissza tértünk elhagyott lovainkhoz, s vidám villásreggeli feledtette el a meredek hegy fáradalmas útját.

Ily szép hely, mint e vár alja, mesébe való. Zúgó patak, égbetörő sziklák, ős romok, elhagyott templom, susogó malom, urasági nyári lak, ősfoglalkozásu primitív nép egy csapáson. Mondanom sem kell, hogy a nép itt oláh. Tűrelmes, jó nép, ilyenek a mi vezetőink is. S milyen egyszerü. Ingben, gatyában egy köpenyeggel indul 2 napi veszedelmes útra, eleségét alig látod, ott lapúl meg a köpenyeg alatt a tarisznyában. Még csak a lóra sem akasztja, maga viszi, maga fogyasztja. Hogy mikor? Azt alig veszed észre. Mert ha mi megálltunk pihenni és enni, ők aludtak, a kis lovakat megbéklyózták s engedték a gazdag legelőnek. Talán azért ily olcsó? Egy napra ember és ló 2 frt!

A templomot, mely romokban hever és gondozatlanúl felnőtte a fű, még megnéztük. Freskókkal van borítva ez is, mint a Boldogfalvi templom s a 16-ik századig vihető vissza.

Innen lóra kapva, sebes léptekkel hagyjuk el balról a primitív fürészmalmot, melynek gazdája is hajdan jobb napokat élt, míg a modern fürész-telepek be nem szüntették az e fajta kis existentiákat. Egy kanyarulattal áthaladunk a sziklakapu alatt, mely merész hajlással ivesedik felettünk, majd visszafordulva gyönyörködünk a szokatlan látvány fölött. E szikla valamikor a patak útját állta s évezredek munkája kellett hozzá, mig átvágta magának azt az útat, mely jelenleg szekérrel járáshoz is elég kényelmes, maga a patak ott folytatja művét ma is a jobb oldalon, zúgva fehér tajtékban megtörve a mint szikláról-sziklára esik. Hűs lombozatu fák takarják a patak sietős munkáját s mi álmélkodva tekintünk a sötét lombok alá, hol a természet bűbájos képekkel űzi játékát; nem tudjuk mit bámuljunk jobban: a mohos szikla szinjátékát, a pompázó virágfakadást, a habok tükrét, vagy a hangos zuhogást a mély csend közepette! Oly kép ez, melytől alig tudunk megválni.

De vigasztal, hogy tovább még ujabb meglepetéseket hoz a völgy, melyben útunk a patak folyását követi. S valóban többször kellett megállítani lovainkat, hogy élvezzük a természet szépségeit. Másfél órai lovaglás után egy fürész-telepet érünk, melynek udvarán nagy halmaz fenyűdeszka rakások hirdetik a végbement nagy munkát. E völgy fenyüi már levannak tarolva, kifogyott a táplálék s most a munka szünetel, míg felnő a friss vágás. Látni való itt kevés van, nehány lakós tanyáz itt még addig, a mig a készlet elfogy s aztán csendes lesz itt is minden.

De útunk megváltozik, a kényelmes menetelés akadályokba ütközik. Hidak sincsenek többé s kis lovainkat csak most kezdjük igazán becsülni. Az út már csak gyalog vagy lóval járható, néhol pedig azzal is nehéz. Többször át kell a patakon kelni, mely még mindig igen bő vizü, nagy kövek hevernek medrében s az én táltosom megállva fontolja meg, hogy melyikre léphet, a mely nem sikos vagy nem gurul. S mondhatom, feladatát okosan oldja meg: ezért tovább nem vezetem, egészen rábizom magamat. Kötelét megkötöm a nyereghez, hogy a vizbe ne logjon, s a kis okost magára hagyom. Vezetőnk elől megy gyalog, mezitláb s mi utána. Vigan szól a fafurulya, a nagy fák lombsátora alatt az égető nap hevét sem érezzük. Néha a patakot elhagyva oldalt iramodunk fel egy hegyoldalra, de ismét leszállunk, mert ezt az útunk tervezője, a természet így akarta. Majd tisztásabb lesz, a sűrű lombok elmaradnak, a bükkös erdőt felváltja a fenyü. Egy-egy ősi példányt megbámulunk, melynek ágairól százados moha csüng alá, tetejét pedig letépte a vihar, a sudar elveszett, csak a törzs maradt meg.

Út a Retyezátra.
Szinte Gábor rajza

Egyszerre megnyilik a kilátás, zöld gyep, mintha nyirták volna és fenyű-kupok, szabályosan, mint a népligeti nyirott tulyák, állanak előttünk. Végtelen kiterjedésben pedig, míg a szemem a szálfák közén ellát sorompók, akár csak a Károlyiak lovagló telepén, állják el az útat. Itt a határa az alhavasnak, hol legeltetni nem szabad, ezután következik a havasi táj a juhok, kecskék, és barmok birodalma. Megnyitottuk a sorompót a beléptünk az ős természet ölébe. Ezután már nem látunk utat, csak nyomokat, melyeket követve ág metszi arczunkat, a szúrós fenyü tűlevelei végig csapkodnak hátunkon, mert hisz kis lovunk nem számithat arra, hogy a hátán ülő embernek is térfogata van. Elég teher neki, hogy sulyát érzi és viseli. De most már gyakran le kell szállni a lóról, mert néha igen nehéz a kapaszkodó s a kis állat maga is nehezen jut fel rajta. Majd lefelé kell ily veszélyes helyen haladni, s mindig tanácsos inkább leszálni, mintsem lóháton brávurozni. Megbecsülhetetlen ilyenkor a fanyereg, melyben az előre-hátra csuszás, szinte lehetetlen.

Délután 2 óra van. Állj! Két óra pihenés, hangzik a vezényszó. Örömmel fogadjuk, mert a sok élvezet mellett meg is éhezik az ember. Kis lovaink is ezt jelezték már régen, mert minden szál füvet le akartak harapni.

A mohos dülő, mint bársonyos ágy kinálkozott, hol kiegyengetve tagjainkat vártuk a tálalást. Vidám ebéd, víg pohár csengés, majd egy kis szundikálás adott új erőt s öt órakor folytattuk útunkat. De az ég egyre borusabb lett, majd dörgés következett s nehány percz alatt zúgott az erdő a heves záportól. Jó szerencsénk hogy közel volt egy juhásztanya a Velea Raszkán⁸, melynek fedelét sebes futással értük el. Én nyergemet csatoltam le sebtében, hogy meg ne ázzék, a többi a podgyászt mentette. Hanem milyen kunyhó a hová menekültünk! Alig volt fedele. Mind válogattuk, hogy hová álljunk, a hol kevésbbé csurog a víz; de mind hiába, bőrig áztunk egy fél óra alatt és az eső még egyre tartott. Házi gazdánk a vén juhász egyre vigasztalt, hogy nem tart soká, mindjárt megáll, de bizony mi nem derűltünk fel, és féltünk az éjszakától ily ázottan. Végre az eső megállt és kezdett az ég derülni, kis szél lebbent s a nap kisütött. Mire kedvünk is megjött. A pictor – mert egyik társam az volt – elkezdett furulyázni. A pásztorok álmélkodva hallgatták, szemük, szájuk – melyet szivarral jól elláttunk – elállt; kiváncsian nézték a varázs furulyát, mely csak kisebb volt az övékénél; de szakasztott mása annak. Majd az egyik próbálkozott rajta, de vastag ujjait rá sem tudta illeszteni a kis jószágra.

Még csak negyedórai útunk volt hátra az éjjeli szállásig s megköszönve a szives látást a vizes füvön, elindultunk éjjeli tanyánkhoz. Ez állt egy kis és egy nagyobb kunyhóból, hasított fenyű-tömbökből építve, fenyű-hárssal befedve s a nyilások gondosan betömve mohával. A favágók készítették az előző években, mikor itt dolgoztak. Embereink a nagy kunyhót foglalták le, melynek fedele hézagos volt, mi a kisebbiket rendeztük be, melybe a szél sem járhatott be. Lepakoltunk s pár percz alatt vigan pattogott a tűz, melynek melegénél az átázott ruhákat felcserélve, megszárítottuk. Megjött a kedvünk is az alkalmas szállás láttára s az elébbi szomorúságon tréfálódzva vígadtunk. Később megszólalt a szamovár is, a meleg thea a hozzá való harapni valókkal kellemes otthonná tette az erdei kunyhót. Majd leszállt az est s átrándúltunk embereinkhez, kik haza terelték lovainkat a gazdag legelőről s hatalmas tűz pattogása mellett vígan láttak a puliszka főzéshez. Még csak e kellett, hogy embereink is kibékűljenek a sorssal s e nyugasztaló tudattal álomra hajtottuk fejünket, hogy erőt kapjunk a másnapi fáradalmas úthoz.

Favágók kunyhója.
Szinte Gábor rajza

Reggel 5 órakor már talpon voltunk. Egy órát szántunk az öltözködésre és reggelire, 6 órakor már indultunk. Éppen a Retyezát tövében háltunk, félórai lovaglás után elértük a kapaszkodót, melyhez már lovat nem használhattunk. Csúszós, futó fenyővel benőtt meredeken jutottunk fel az első havasi tájra, a törpe gyopár jelezte a magas régiot, fenn voltunk a vizválasztónál, melyről elragadó kilátás nyilt a túl oldalra. Ott zugott a Nagy Viz (Riu Mare), mely Klopotivánál jön ki a hegyekből, s eredetét veszi a bájos Zenoga tóból⁹. Láttuk, mint küzd a fenyü az élettel. Nyolcz hónapig fekszik a nehéz hó alatt, mely lenyomja, földhöz szoritja minden tagját; de ő itt is tovább nő, 15–20 m.-ig növeszti ágait a földszinén fekve, tovább-tovább kúszva; de az élettel fel nem hagy, várva a rövid nyarat, mely életet ad a további küzdelemhez. Karvastagságu ágak, egymásba fonódva hevernek a földön, mint óriási kígyók végükkel felegyenesedve, s alig 2 m. magasra emelve a zöld galyakat. Sajátságos foltokat képeznek a magas havasi legelőkön a futó fenyü csoportok, átjárhatatlan tömkeleget képezve állatnak és embernek egyaránt. Jaj annak, ki egy ilyen foltot vakmerően átakar törni, mert hova tovább mind jobban bele bonyolódik, utoljára is úgy jár, hogy se ki, se be nem mehet. Utat nem hagyott maga után, – s csak az irányt, ha ugyan el nem tévesztette, – kell tartania, hogy nagy vesződséggel kijuthasson.

Itt a futó fenyük lábánál visszahagytuk még a pakk-lovainkat is, hová vezetőnk nagy kínnal hozta fel, könnyü csomagjainkat magunkhoz véve indultunk a nagy úthoz, mely az eddiginél jóval fáradtságosabb. Szerencsére két juhász is eljött velünk, – kik itt lakva – a fenyü-labyrinten át kalauzoltak, mert a mi vezetőink kétszer is eltévesztették az útat. Ez nem csoda, mert járt út nincs s a juhnyáj járása évről-évre változik, mint a növények karjaikat növesztik. A juhászok ez ellen csak a tűzzel küzdenek sikeresen, meggyújtanak egy-egy sűrübb részletet s a pusztító tűz a szél által élesztve mindent elperzsel a mi útjában áll, nem marad más, mint a hamva, mely aztán évek multán a legdúsabb legelőt szolgáltatja. Ez a havasi pásztorok gazdálkodása.

A futó fenyüt elhagyva, előttünk áll a nagy piramis a Retyezát gúlája. Meredek oldal kőáradattal borítva. Kő-kövön, mozog, inog, indúl vándor útra. Nagy, ház-nagyságu és kisebb vegyest. Mintha a gigászok hintették volna szét. A ki ezt nem látta, fogalma sem lehet róla, hogy ez mi. Ámulva álltunk meg, hogy hát most mi lesz? Hol az út? Vezetőnk hivogat, hogy csak tartsunk utánna. Ő pedig vigan ugrál előre, kőrűl-kőre, mi négykézláb mászva követjük. Néha egy kő megmozdul, borsódzik a hátunk, hogy hátha az egész megindúl? Pedig úgy nézünk ki rajtuk, mint legyek a koczkaczukor halmazon. Alattunk a víz csepeg, kis patak csermelését halljuk. S mi tovább mászunk a száraz köveken. Soha ilyen útat! Egy nyom, egy kopás, egy jel sehol! Csak a vezetőt követjük, ki meg-megáll, nevetve a mi nyomoruságunkat. Ő most fenségének tudatában van! Egy és fél órát mászunk e kőtömegben.

Végre itt a csúcs. A kövek pázsitosak, már törmelék, sőt föld is van köztük, azért a járás biztosabb, de a talaj itt is tiszta kő-törmelék. A fennsík szélessége 20 lépés, hossza 60 lépés. Nyugoti vége kissé emelkedett, melyen állt valamikor egy triangúlum¹⁰. Most csak maradványai vannak meg. Tele vésve nevekkel és kezdő-betűkkel. A Damfort¹¹ és Nagy Károly neveket tisztán kiolvastam. Majd körűljárjuk e fennsíkot, vezetőnk egészen a szélére megy és köveket gurit lefelé, perczekig tart, mig megáll az esés zaja. A mélység köröskörűl szédítő, meredek, csak a déli oldalon, hol feljöttünk, lankásabb. Az északi majdnem függélyes. Majd a kilátásban gyönyörködünk. Semmi akadály a szemnek, minden eltörpűl tekintetünk alatt. Románia felé ellátni az Al-Dunáig, belátni fél Erdélyt a Biharig, ha szép idő tan; de mi messze nem láthattunk, nem találtuk el az időt. A Retyezáttal fellegek játsztak. De e színjáték is csodálatra méltó. Két óra hosszat gyönyörködtünk benne. A felhők néha alattunk repűltek el, néha fejünk fölött. A nap sütött, s mikor egy-egy tájék kinyílt, felkiáltottunk az elragadtatástól. Legszebb a keleti és déli oldal. Itt tárúlnak fel a hegyláncz csúcsai; A Bukura, Pelága és a Kuszturák¹². Kékes-szűrke színekkel játszanak a kopasz sziklák, melyeket fehér erek hasítanak, egy-egy mély völgyben tó képződik, melynek vize így a magasból nézve fekete színben tűnik fel. Innen neve is Fekete-tó (Teu-Nyagra).

Sokat nem időzhettünk e kietlen szikla-tetőn, mert szél fújt, s a levegő itt mindig hüvös, a fárasztó mászásban kimelegedve, nem tanácsos itt leülni, nincs semmi hajlék, mi menedéket nyújtana. Egy kunyhó épitéséről lehetne gondoskodni. Kő-anyag van itt elég, milyen kő! Mintha faragott volna minden darab, oly szép, hasábos. Csak össze kellene illeszteni, a ciklop-építmények¹³ mintájára.

Itt hagyjuk e szép helyet. Indulunk lefelé, ép oly veszélyes, nyaktörő úttalan úton. Lábszárainkat féltjük a töréstől, egy sikamlás és megvan a szerencsétlenség. Vezetőnk most még nagyobb ugrásokat tesz; mint a zerge halad e szikla-tömeg fölött. A mi útat mi 1 és fél óra alatt teszünk meg, neki alig 10 percz. Érdekes productiót rendezett a mi múlattatásunkra: egy ott legelésző nyájat ellopott teljesen gazdájától. A juh-nyájat ugyanis füttyel oda terelik a pásztorok, a hová akarják. Elég a vezérkost meginditani, a többi majd utána megy. Egyszer csak azon vesszük észre, hogy e szikla-tömkelegen át több száz juh repűl. Tompa zúgás hallatszik, mi a szikla mögé menekülünk, hogy le ne gázoltassunk. Vezetőnk elől szalad, a juh-nyáj utána. Az öreg pásztor észreveszi a gúnyt, utána ered ő is, hogy juhait elfogja, fütyöl, sivít, hívó hangon. Ilyen futást öreg embertől soh’sem láttam. A tarisznya csak úgy röpűlt utána. Vezetőnk egy szikla alá rejtőzött s az egész nyáj csalódottan állt meg. Ekkor már a saját pásztoruk hívó füttyét is meghallották, visszatért a nyáj gazdájához.

A Retyezát-csúcs oldalán nincs semmi hajlék, hová az ember magát zivatarban meghúzhatná, lakatlan az egész tájék. A juhászok is csak augusztus, szeptember hónapokban keresik azon oázisok végett, melyek a kőáradat közt helylyel-közzel előfordulnak, itt aztán frissen nő a fű s rávezetik a juh-nyájat. A futó fenyü felső szélénél találunk két juhász-tanyát, az egyik elhagyottan állt, a másiknak gazdája otthon volt, főzte a savót nagy üstben, gunyhója elé állt és tisztelettel fogadott. Hanem mily primitiv itt az élet! A kis kunyhó kövekből volt összerakva, kívűlről gyeppel betakarva, fedele hántott fenyü kéreg, fadarabokra helyezve. Egy ember alig mozdúlhat benne. És mégis hónapokig itt laknak, esőben, zivatarban, elkészítik naponként a túrót és sajtot. Kikérdeztük állapotáról, hogy mint van megelégedve? Jól, uram, felelte, megkináltuk szivarral s búcsut vettünk tőle. Mily kevés kell a megelégedettségre!

Havasi kunyhó.
Szinte Gábor rajza

Visszafelé útunk jól sikerült s estére úgy 9 órakor Malomvizen voltunk.

Összegezve az útat, következő eredményre jutunk:

Malomvíz – Kolczvár 5 km. lovon ½ ó., gyalog 1 ó.
Kolczvár – Fürész telep 8 klm. lovon 1 ó., gyalog 2 ó.
Fürész – Valea-Raszka 10 klm. lovon 1½ ó., gyalog 3 ó.
Valea-Raszka – Retyezát tető 6 klm. lovon 3 ó.; gyalog 3 ó.
Összesen 29 klm. lovon 6 ó., gyalog 9 ó.

Igy tehát gyakorlott lovas, lovas-vezetővel egy nap alatt megteheti az egész útat; de pihenésre és a természet szépségeinek élvezésére igen kevés ideje jut. Legjobb a Valea-Raszkáig menni, ott meghálni, s másnap kora reggel a csúcsot megmászni. És itt helyén valónak tartom megemlíteni, hogy az E. K. E.¹⁴ most még kevés költséggel helyreállíthatja a favágók kunyhóit menedékházzá, melyeket mi is éjjeli szállásul használtunk. A kőzuhatag és futó fenyü birodalmán át jelző táblákat kellene felállítani!

Lábjegyzetek (Budai Péter)

¹Megjelent az Erdély VII. évfolyamának 4-7. számában (39-43. oldal), 1898-ban.

²A manapság sokszor inkább „elhagyatott, sivár” jelentésűként értelmezett szó jelentése akkoriban „kellemes látványt nyújtó” volt.

³A szerző itt a Hátszegi-medencéből adódó látvány alapján nyilatkozhatott, hiszen ebben az időben a második, illetve harmadik katonai felmérés révén már ismeretes tény volt, hogy a korábban elfogadott nézet – miszerint ez a csúcs emelkedik legmagasabbra – annak ellenére, hogy Hátszeg felől nézve egyébként valóban így tűnik, valójában téves.

⁴Az államosított kastélyt a Kendeffy-család visszaperelte és 2006-ban meg is kapta.

⁵A templom – immár közösség nélkül, műemlékként – ma is áll.

⁶A hányattatott sorsú szacsali Nopcsa-kastély jelenleg áldatlan állapotban van.

⁷E sziklakiszögellésre épült erősség romjait manapság is felkereshetjük. A tövében található egykori családi kápolnát az ortodox egyház „vette pártfogásba”, ma görögkeleti kolostor működik benne.

⁸A román „Valereasca” név fonetikus átírással kobminált fordítása.

⁹Bár a Zenóga-tóból aláfolyó patak vize a Lepusnyik-patak közvetítésével valóban a Sebesvízben (Nagy-víz) köt ki, annak eredeteként semmiképp sem nevezhetjük - talán maga a szerző is csak azért említi így, mert akkoriban ez a tó volt a legismertebb retyezáti tengerszem.

¹⁰Minden valószínűség szerint a katonai felméréseket végző térképészek által felállított mérési pontok egyike lehetett ez.

¹¹C. G. Danford angol úr – feleségével és Young vezetéknevű barátjával egyetemben – visszatérő vadászvendége volt a Retyezátnak az 1870-es és 1880-as évek fordulóján. A beszámoló szerint valamelyik évben sikeresen megmászták a Retyezát-csúcsot is.

¹²A Retyezát sziklás csúcsaira és gerinceire általánosan használt megnevezés volt akkortájt a „kopasz/vad hely” jelentésű „kusztura”, mára azonban csak a Custura Bucurei és a Kusztura-csúcs nevében maradt meg.

¹³Szabálytalan öt-, ill. hatszöget formázó terméskövekből épített falazatok.

¹⁴Az „Erdélyi Kárpát Egyesület” szokásos rövidítése.