Múltidéző
2 Déchy Mór nagyhirü tourista hazánkfia, ki nemcsak hazánk, nemcsak Európa nevezetesb hegyvidékeit járta be, de még a Himalaya hegylánczait is meglátogatta s tanulmányi utja közben fényképi fölvételeket eszközölt oly pontokról, melyeken kevés ember járt ezelőtt, – legujabban Erdély déli hegységét is bejárta oly czélból, hogy arról jegyzeteket és fölvételeket készitsen s hazánk e kevéssé ismert hegyeit a külföldnek is bemutassa és szélesebb körben megismertesse.
Most, hogy Erdély déli havasai a királyfi látogatása által egyszerre nagyobb érdeklődés tárgyává lettek, Déchy ur fölkérésünkre átengedte lapunk számára jegyzetei egy részét, melyet ez alkalommal közlünk, s a Hátszegvidékén és a havasok közt fölvett szép fényképeit, melyeket lapunk jövő számában fogunk bemutatni.
Hat hétig vándoroltam az erdélyi magas hegységben, hol lépten-nyomon uj szépségek tárultak föl előttem. Erdély hegységei valóban megérdemlik a látogatást. Szükségtelen Erdély havasait Svájcz vagy Tirol hatalmas gletservilágával összehasonlítani. Megvannak Erdély hegyeinek az ő külön szépségei. Legelső pillanatban a Magas-Tátrára emlékeztetnek az Erdély déli határszélén feltornyosuló hegylánczok. Itt is, mint ott, a hegység közvetlenül, előhegység nélkül emelkedik az alján elterülő széles völgylapályokból. De a Magas-Tátra völgytorkolatai szűkebbek, vadabbak, sziklaképződményei meredekebbek, tavai nagyobbak és az erdőövben elterülvék, mig az erdélyi tengerszemek már csak kopár sziklamedenczékben csillognak, Erdély déli hegylánczolata nagyobb területen huzódik át és változatosabb. Mig nyugati részeiben az éles gneisz uralkodik, a keleti végén a mészkő alkotója a legregényesebb képződményeknek. Erdélyben a hegység tövében zöld pázsitok terülnek el, melyeken az alpesi kunyhó, – a stina, – nyájak és pásztornép élénkitik a tájképet. A Brassó melletti Királyhegyről megpillantjuk a Bucsesig elterjedő hullámos, buja zöldben diszlő területet, a mindenütt elszórt kalibákkal; e kép emlékeztet bennünket Svájczra és Tirolra, leginkább Sennhütten vidékére.
De van Erdélynek egy oly szépsége, melyet sehol az Alpokban sem találni: az erdő-boritotta hegyzugok, az őserdővel betakart 2-3000 lábnyira meredeken felnyuló hegyoldalok. A ki az erdőnek barátja, menjen Erdélybe. Hasonlót csakis a távol Himalaya keleti részében láttam, hol, mint például a nedves éghajlatu hegyes Szikkimben, a tropikus őserdő összevegyül a magasabb hegységnek már zordabb klimájához illő fáival.
Oda vezet az erdélyi vasut Hátszeg vidékére, a Retyezát aljához, oda a fogarasi alpokhoz a szebeni, a Bucseshez a brassói vonalok. Működik ott – bár sajnos, nem mint a magyarországi Kárpát-egylet egyik osztálya – az erdélyi Kárpát-egylet, de tagadhatatlanul erélyesen és a vidék javára. Az utazás a hegyek közt, menedékházak fölépitése által megkönnyebbült és a netaláni akadályokat könnyen le lehet küzdeni. A magyar vidéken pótolja az ismert magyar vendégszeretet a hiányokat, Szeben és Brassó pedig kellemetes nyugpontok, hol legjobb ellátásnak örvendhetünk. Hátszegvidéke volt az első, melyet ez alkalommal megláttam s Boldogfalva volt a kiindulási pont a Retyezátra vezető utamban.
Az Őralja-Boldogfalvai kastély
Dörre Tivadar rajza Déchy Mór fényképfelvétele alapján (1882)
A boldogfalvai kastély büszke tornyaival kimagaslik a hátszegi völgy egyik terephullámán, melynek alján zöld pázsit terül, hatalmas fák sürű lombja zizeg és kristálytiszta hegyi patak csörgedez. A háttérben elnyulik a völgyet északnyugaton elkisérő hegyláncz, mely a Marosvölgy felé esik. Egy szép nap reggelén, mielőtt elhagyám Hátszeg vidékét, lefényképeztem e kastélyt kegyeletes emlékül az ott töltött napokra, hol a háziurnál, Inkey Béla barátomnál nemcsak a legszivélyesebb vendégszeretettel fogadtattam, hanem kivel, mint ismert tudós geologussal, mint a hegyeknek szenvedélyes barátjával, valóban élvezetes órákat töltöttem. Nem gondolhattam akkor még arra, hogy e lak felé rövid idő mulva kettőzött érdekkel fog fordulni a nagy közönség. E kastély tornyáról a legpompásabb kilátás nyilik a zöldelő völgyre és a hátterében emelkedő hegylánczra, melyből a levágott kupalaku Retyezát 2477 méternyi magasságig, és a szélesebb tetőformáju Pelyága, mint a hegycsoport legmagasabb pontja, 2506 méternyi magasságig emelik csucsaikat, – meredek sziklaképződmények, melyek barázdáiban hólejtők csillognak, mig a hegység alját sürü fenyves és bükkerdő borítja.
A Retyezát hegyláncza, a boldogfalvi kastély tornyáról tekintve
Dörre Tivadar rajza Déchy Mór fényképfelvétele alapján (1882)
Bár nem legmagasabb pontja e hegyláncznak, mégis a Retyezát felé fordul leginkább a hegymászó figyelme. Ez érdekes ut méltó tárgya bővebb leirásnak. De most egyelőre csak nehány sorra kell szoritkoznom, közlendő képeink magyarázatául. – Ha Boldogfalvát elhagytuk és két órai kocsizás után a hátszegi völgyön keresztül elértük Malomvizet, a Riu rocu3 által átszeldelt völgyzug felé térünk, melynek bejáratánál sziklás tetőn emelkedik a kolczvári rom, a Kendeffy-család ősi fészke. Változatos az ut ez árnyas völgyzugon át fölfelé. Három órai gyalogolás után elértük az Isvort. Zöld pázsiton ott áll a gunyhó, sürü erdőséggel boritott lejtők nyulnak le a völgy fenekére és észak felé, hol a völgyfalak kinyilnak, fenyvesek által képzett keretben megjelenik a Retyezát sziklás, hóbarázdált kupja.
Kolczvár romjai
Dörre Tivadar rajza Déchy Mór fényképfelvétele alapján (1882)
Ez volt Erdélynek azon pontja, hol várakozásomat messze felülmulta a látvány, hol tiroli vezetőm és régi barátom, Tinggera Alajos fölkiáltott: „Hisz ez egy kis Matterhorn, ez imponáló egy hegy!” Ez oldalról nyujtja a Retyezát legszebb képét. Mi természetesebb, hogy ez oldalon akartam feljutni csucsára, és nem követni azt az utat, mely a völgyben tovább vezet a Valeriászká-ra, hol az éjet szokás tölteni és honnét másnap, délfelé irányozott félkörben a csucsot megkerülvén, a déli oldalról megmászszák4.
Meredeken vezet fölfelé az ösvény. Sűrü fenyves erdőben járunk; eltünt a Retyezát képe. De egy kis óra mulva, ritkábbá válik a fenyves lombja, uj ágak közt ismét elővillan a háttér hegysége, mig ki nem érünk a Stevein-nak nevezett rétre, hol ismét teljes fényben tündököl a büszke hegy. E pontról vettem föl az egyik fényképet.
A Retyezát, az Izvor feletti Stevein-rétről
Dörre Tivadar rajza Déchy Mór fényképfelvétele alapján (1882)
És ismét erdőn keresztül, melyben a szél borzasztóan pusztitott és az óriási ledőlt törzsek halomban hevernek, az erdőt elhagyva, sűrü törpefenyü övön keresztül, viritó alpesi rózsabokrok közt fölfelé hatolunk. Most már egyes hólejtőkön keresztül vezet utunk. – Másfél óra és a Retyezát északi alján állunk. Meredek, sziklás falai, görélylyel5 és hóval fedett lejtői visszatükröződnek az alján elterülő tengerszemben, melyet Retyezát-tónak neveznék, miután nevét nem hallottam6. A zöld víztükrön jégtábla uszott és a Retyezátról a hólejtők belenyultak a vizbe – oly látvány, mely nagyban emelte e tájkép bűbájos szépségét.
Az ottani vezetők és erdőőrök lehetetlennek állitván a följuthatást a csucsra a hófalon keresztül, Tinggerával a már azelőtt kijelölt irányban hatoltunk föl. Görélyen és a legnagyobb hólejtőn fel, egyenesen a sziklafalon fölnyuló barázdán és későbben a falon fölmásztunk és egy óra alatt épen a legmagasabb pontra jutottunk. – Daczára annak, hogy két vezetőnk, kik a Retyezátnak keletre levonuló gerincz egyik bevájásában lejövetelünket megvárták, e megmászást borzasztó kisérletnek nyilvánitották, – azt minden nagyobb nehézség nélkül végrehajthattuk. Az ut sokkal rövidebb, mint a közönséges kerülő, és sokkal érdekesebb, mivel az utazó a legutolsó pillanatig a kilátásból mitsem lát, és ha a tetőpontra lép, egyszerre nyilik föl előtte a valóban elbüvölő panoráma.
A Riu mare vagy Nagyvizről, melynek völgyén át a trónörökös vadászkerületére megy, már volt szó e lapokban. Ez uton is élénk emlékezetemben maradt az a pont – a Csóka, – honnét a völgyben tett hosszu vándorlás után, a szem egyszerre átöleli a hegylánczok egymás mögé és mellé, falak gyanánt sorakozó sokaságát és a távolság titokszerü formáit, melyekben völgy és hegy egyesül az est kissé határozatlan világitásában. Ez ut végpontja a Retyezát-csoport egyik gyöngye, a szintén már ismertetett7 Zenoga-tó. Fényképemet a tó feletti magas álláspontról vettem föl8. Lábaimnál terült el a tó sima víztükre, a Buccurá-tól elválasztó sziklagerinczekkel. Ezek fölött kimagaslanak, éles, szakgatott gerinczczel, meredek falakkal a hegyek, melyek déli lejtőikkel már Romániába vonulnak.
Még sok gyönyörü pontja van a Retyezát-csoportnak, sok völgyzugja, melyen keresztülhatoltam és tengerszeme, mely mély völgykatlanból fölcsillogott felém. Azt a kis tavat, mely fényképeim közt stereoskop-fölvételben oly kedves képet nyujt, Zseményi-tónak hívják9. Ha az utas a Zenoga-tótól az északra emelkedő hegygerinczen át a Costura Retyezatului felé tart, hogy a Retyezát északi oldalára juthasson, ott csillog e kis tó a mélységben; a Costura lejtőiről – hol a képét fölvettem – és a Retyezát csucsáról is látható.
A Zsemenyi-tó
Dörre Tivadar rajza Déchy Mór fényképfelvétele alapján (1882)
A mint utazásomon egy kivánság vezetett, ugy ezt e levél befejezésénél el nem hallgathatom, és ez az, vajha Erdély hegységei oly látogatásban részesülnének, a melyre szépségök által joggal igényt tarthatnak. Hazánk ismertetésére törekednünk a hazafiui érzelem emelésére is, nemzetgazdászatilag is egyaránt fontos czél. Én megtettem, és megteszem kötelességemet, és ha a szép ügynek csak legkisebb hasznára is lehettem, fáradságaimért dusan leszek megjutalmazva.
Budapest, 1882. július 28.
Lábjegyzetek (Budai Péter)
1Megjelent a Vasárnapi Ujság 29. évfolyamának 32. számában (502-503. oldal), 1882 augusztus 6-án.
2Az újság szerkesztői felvezetője.
3Ez minden bizonnyal a Râuşor.
4Lásd: Téglás Gábor: Kirándulás a Retyezátra (Erdély II. évf. 1-2. sz. 10-23. old., 1893).
5Kőgörgeteg, kőfolyás.
6A Ştevia-tóról van szó.
7Lásd: Réthi Lajos: Kirándulás a Retyezátba (Vasárnapi Ujság, 1882 július).
8Ez a fénykép végül nem jelent meg.
9Az Iker-tó román nevének (Gemenele) fonetikus átírásából.
