Szálláslehetőségek a Retyezátban

Áttekintés

Népszerűségének köszönhetően a Retyezát környékén aránylag sok szálláslehetőséget találunk. Igényeink és pénztárcánk szerint válogathatunk számos panzió és több menedékház (románul: cabana) között, de a sátorozás hívei is találnak maguknak való helyeket. A következőkben rövid áttekintés olvasható, részletesebb ismertetést az egyes aloldalak tartalmaznak.

Panziókra a hegység alacsonyabb régióiban, völgyekben és üdülőközpontok területén lelhetünk, elsősorban az északnyugati részen, illetve délkeleten a Román-Zsil (Jiu de Vest) völgyében. Jellemzően magas komfortfokozattal rendelkeznek, de aránylag távolabb vannak a központi részétől.

A menedékházak területi eloszlása hasonlóképp egyenlőtlen, de tulajdonképpen a forgalomnak megfelelő. Az északkeleti, délnyugati és délkeleti részen csak egy-egy menedékház található, míg az északnyugati régióban több is van, illetve volt. A több mint száz éves Pietrele turistaház ugyanis 2007 februárjában sajnos leégett. Jelenleg a megmaradt kis faházakban lehet megszállni (illetve a kijelölt helyen sátorozni), vagy továbbmenni a mintegy 200 méterrel magasabban lévő Encián (Genţiana) házhoz, ami egyébként a hegység legmagasabban fekvő menedékháza. Számítsunk arra, hogy minél magasabban van egy ház, annál inkább önellátóvá kell válnunk. Ez alapvetően így természetes, de aki az Alpokban vagy a Magas-Tátrában hozzászokott ahhoz, hogy koszt és kvártély együtt jár, az a Retyezátban könnyen hoppon maradhat.

Genţiana menedékház

A Genţiana (Encián) menedékház a Pietrele-völgyben
Fotó: © Budai Péter, 2008

Aki a hegység központi részén szeretne tanyát verni, az ne feledje otthon a sátrát! Ebben a régióban ugyanis nem üzemel menedékház (bár azokból egynapos túrákkal elérhető). A Bukura-tónál van ugyan a hegyimentőknek egy kis faházuk, oda azonban kizárólag a bajba jutottakat fogadják be, őket is csak egy éjszakára.

A nemzeti park által sátorozásra kijelölt helyeket többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. Alapul vehetjük például a komfortszintet, vagy a földrajzi elhelyezkedést is. Kényelem tekintetében megállapítható, hogy menedékházak szomszédságában nyilvánvalóan kevésbé nomád körülmények fogadják a sátorozókat, mint ott, ahol nincs a közelben biztos fedél, csapvíz stb. A Retyezátban egy-két kivételtől eltekintve az említett kétféle szempont átfedi egymást. A sátorozóhelyeket bemutató aloldalon végülis földrajzi elhelyezkedésük szerint két „egységre” bontva; belső és külső régiókba soroltam a sátorozási lehetőségeket. A hegységbe történő érkezéskor utóbbiak szolgálhatnak első táborhely gyanánt, később aztán érdemes a központi fekvésűeket igénybe venni.

A (működő) menedékházak melletti sátorhelyekért általában valamekkora összeget fizetni kell, a nomád jellegű táborhelyekért azonban csak nagyritkán. Aki sátorozni készül, feltétlenül olvassa el a túrázás, viselkedés és időjárás rovatokban írtakat is!

Sátorozás a Bukura-tó partján

Sátorozás a Bukura-tó partján
Fotó: © Sik Eduárd, 2004