Őshüllők a Hátszegi-medencében
| Nopcsa Ferenc | hátszegi őshüllők | illusztrációk |
Nopcsa Ferenc kalandos élete
akiből a hátszegi dinoszauruszok faragtak tudóst
Budai Péter, Főzy István (2009. november)
Illetlenség lenne a Hátszegi-medence őshüllő-leleteit úgy bemutatni, hogy ne idézzük fel báró Nopcsa Ferenc (1877, Déva – 1933, Bécs) regényes életét és munkásságát. Ki is volt ő? Világhírű őslénykutató tudósember, geológus és kíváncsi utazó, tapasztalt Albánia-szakértő, egyben kém, önjelölt király, aki a repülőgép-eltérítéstől sem riadt vissza, ha úgy hozta a sors. Otthonosan mozgott a legmagasabb rangú tudományos műhelyekben, de volt, hogy hónapokat töltött álruhában, román pásztorként a Déli-Kárpátokban, vagy épp Albániában konspirált a török hadsereg ellen – előbb a Monarchia, majd később a maga javára. Nem kétséges, vonzotta a politikai porond is. „Akaraterőmet és kalandvágyamat bizonyosan ettől a nagyapámtól örököltem” – nyilatkozta egy korabeli újságcikkben, utalva Nopcsa László egykori Hunyad vármegyei főispánra, akinek állítólagos kettős élete ihlette Jókai „Szegény gazdagok” c. regénye főhősének1 alakját.
Nopcsa Ferenc fiatalkora nem különbözött a hozzá hasonló társadalmi helyzetben lévő2 emberekétől. Kezdetben a család szacsali birtokán, a Retyezát havas bérceinek lábánál nevelkedik, majd a bécsi Theresianum falai közt folytatja tanulmányait, ahonnan csak nyaralni jár haza. Egyik ilyen vakáció alkalmával történt, 1895-ben, hogy a báró húga, Nopcsa Ilona ősállatcsontokat talált Szentpéterfalva határában. A szünidő végeztével az ifjú Ferenc magával vitte e csontokat Bécsbe, hogy megmutassa Eduard Suessnek, az elismert földtanprofesszornak. Suess megállapította, hogy krétakori dinoszauruszok maradványait lelték meg Erdélyben. Rögtön tervbe is vették, hogy a bécsi akadémia expedíciót indít a terület további feltárására, a szándékot azonban tettek nem követték. Ezután a professzor javaslatára – hogy saját kezűleg dolgozhassa fel leleteit – maga Nopcsa kezdett el őslénytannal foglalkozni, és a rá jellemző kitartó, szívós munkával rövid idő alatt kiművelte magát e tudományágban. Alig 22 évesen tartotta meg első előadását a bécsi akadémián, mellyel egy csapásra ismertté vált szakmai körökben.
Korának egyik legtehetségesebb paleontológusaként új kutatási irányokat jelölt ki, és számos korábban leírt ősállat-lelet újraértékelését végezte el – nem egyszer jelentős kiigazításokat téve. Az anekdota szerint a British Museumban tett első látogatása alkalmával is egy hiba kijavításával mutatkozott be. Történt ugyanis, hogy az ott kiállított Diplodocus csontvázon egy csont rossz helyre került. Nopcsának azonnal feltűnt a csere, és a csontot – nem kis riadalmat okozva a teremőrség körében – azon nyomban a megfelelő helyre illesztette. Rövidesen saját dolgozószobát kapott a nagyhírű intézményben, amely őslénytani kutatásainak visszatérő színhelye lett. Munkájának fontos eszköze volt az a hatalmas album („Nopcsa agya”, ahogy a londoni Természettudományi Múzeumban emlegetik), amelybe saját kezűleg rajzolt le több száz őshüllőcsontot – részben publikációkból kimásolva, részben pedig személyes tanulmányozás révén. E gyűjtemény segítségével nagyszerű összehasonlító anyagra tett szert.
Nopcsa Ferenc másik szívügye Albánia volt. Első útja 1903-ban vezetett ide, majd 1916-ig mintegy 4000 km utat járt be keresztbe-kasul az országban – részint tudományos érdeklődés, részint politikai ambíciók által vezényelve. Úttörő jellegű földrajzi és földtani felmérései, szerteágazó néprajzi feljegyzései és gazdag fotóanyaga páratlan értéket képviseltek és képviselnek még ma is. Elsőként térképezte fel Észak-Albánia „elátkozott” hegyeit3 és jegyezte fel az albán törzsek szokásjogát. A szkipetárok4 földjén tett addigi utazásairól 1911-ben „A legsötétebb Európa – vándorlások Albániában” címmel írt beszámolót, földtani munkásságának eredményeit pedig a Geologica Hungarica III. kötetében (1929) foglalta össze. Nopcsának összesen 58 albán vonatkozású publikációja jelent meg, de ez nem minden: egyes kiadatlan úti jegyzetei csak 1990-ben kerültek elő Tiranában. Albán expedíciói során nem egyszer került közvetlen életveszélybe, mégis „második hazájának” nevezte ezt a földet, melynek népe iránt mély tiszteletet érzett, „Európa nagy fegyveres gyermekeiként” emlegette őket. Talán ez a vonzalom, valamint a helyi viszonyokra való kivételes rálátása sarkallhatta arra, hogy 1913-ban katonai puccsot készítsen elő, melynek révén a török iga alól frissen szabadult, születőfélben lévő albán monarchia trónját szerette volna megszerezni. Az akcióra végülis nem került sor, pedig már azt a fehér lovat is megvásárolta, amin bevonult volna a nép közé…
Albániai konspirációjával párhuzamosan a világháború kitörése előtt, majd később a háború alatt Gorlopán Péter álnéven a Monarchia önkéntes hírszerzőjeként tevékenykedett az akkori Romániában. A végső összeomlás előtt pár nappal Budapestre, onnét pedig a proletárdiktatúra elől Bécsbe menekül (ekkor hajtja végre a felvezetőben említett gépeltérítést). 1925-től a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójaként ismét Budapesten folytatja tudományos tevékenységét. Személyes ellentétek miatt aztán 4 évvel később lemond e tisztségről. Utolsó éveit Bécsben töltötte, közben motor hátán beutazta fél Európát és nekilátott a földrengések tanulmányozásának5. Ennek a témának azonban már sajnos nem tudott a végére járni... Ahogy élettörténete, úgy halálának körülményei sem szokványosak: a báró bécsi lakásában előbb altatóval elkábította, majd lelőtte hűséges albán titkárát, ezután önkezével vetett véget saját életének is. Tettét egyre jobban elhatalmasodó idegrendszeri betegségével6 és romló anyagi helyzetével indokolta a rendőrségnek írt búcsúlevelében.
Ajánlott irodalom:
Főzy István: A Kárpát-medence dinoszauruszai (Focus Kiadó, 2005)
Főzy István: Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai (Alfadat-Press, 2000)
Tasnádi Kubacska András: Báró Nopcsa Ferenc kalandos élete (Franklin-Társulat, 1937)
Csaplár Krisztián: Nopcsa Ferenc élete (Internetes közlés)
Cseke Gábor: Fatia Negra unokája (Internetes közlés)
Lábjegyzetek
1 A szóbeszéd szerint a tekintélyes főúr időnként felcsapott rablóharamiának és fekete álarcban útonállóként fosztogatta barátait és ellenségeit. A Fatia Negra (vagyis „fekete arc”) legendája nem nélkülözi a valóságalapot.
2 A Nopcsa nemzetség Hunyad legrégebbi családjainak egyike volt. Első említésük 1367-ből ismert (a korábbi oklevelek 1848-ban, zámi kastélyuk feldúlása során elpusztultak). Valaha a fél megye az ő irányításuk alá tartozott.
3 A Dinaridák legmagasabb hegysége. Albánul: Bjeshkët e Nemuna, szerb-montenegrói neve Prokletije – mindkettő „elátkozott hegyeket” jelent. Magyarul manapság Albán Alpokként emlegetik leginkább. Angol ismertető olvasható a wikipedián.
4 A „sasok fiai”, ahogy az albánok saját nyelvükön nevezik magukat.
5 Nopcsa korán felismerte kortársa, Alfred Wegener új (mára elfogadottá vált) elméletének helyességét a lemeztektonikáról és kontinensvándorlásról, amit mások még sokáig vitattak.
6 Feldühödött román parasztok 1920-ban félholtra verték, amikor visszatért szacsali birtokára. Az akkor szerzett koponyasérülés következményeként időről időre szörnyű rohamok gyötörték.
| Nopcsa Ferenc | hátszegi őshüllők | illusztrációk |
A hátszegi őshüllők
Magyarosaurus és társai
Főzy István, Budai Péter (2009. november)
A Hátszegi-medence őshüllői mintegy 67 millió éve, a késő krétakorban éltek, közvetlenül a dinoszauruszok kihalását megelőző időkben. Az itt meglelt állatok mindegyike ősi csonttani bélyegeket hordoz magán és feltűnően kicsinynek számít a saját csoportján belül. Ahogy azt már Nopcsa báró is feltételezte, e különlegességek magyarázata, hogy az állatok elszigetelten éltek. Akkoriban Európa déli részétől egészen a kaukázusi területekig egy szigetív húzódott, hasonlóan a mai indonéz szigetvilághoz. A Hátszeg környékén ma kibukkanó kréta rétegek is egy szigeten rakódtak le – itt éltek a Nopcsa-féle dinoszauruszok. A leletek tudományos jelentősége abban áll, hogy összekötő kapcsot képeznek a hasonló korú – jól ismert – észak-amerikai és ázsiai dinoszauruszok között.
Nopcsa több növényevő dinoszauruszt, egy ősteknőst és egy őskrokodilt talált a Hátszegi-medencében. A báró egy-egy cikkében rövid említést tett még néhány Pterosauria (repülő őshüllő) csontról, valamint két farokcsigolyáról, melyekről úgy vélte, hogy egy ragadozó dinoszauruszhoz tartoznak. Ezeknek a csontoknak sajnos időközben nyoma veszett, így újabb vizsgálatukra már nincs lehetőség. Nopcsa halála után pár évtizedre megtorpant a hátszegi őshüllők kutatása, csak az 1970-es évek közepétől kezdve indultak újabb vizsgálatok. Ezek nyomán további, eddig ismeretlen kövületek is napvilágra kerültek, így például egykori Telmatosaurus-fészkekből származó igen ritka és értékes dinoszaurusz-tojások, egy hatalmas Pterosauria, kisméretű ragadozó őshüllők és kisméretű emlősök maradványai. A Nopcsa által gyűjtött anyag jó része még életében Londonba került, az új leletek pedig Bukarestbe. Itthon a Magyar Állami Földtani Intézetben őriznek egy szekrényre való Hátszeg vidékéről származó csontot (ezeket főleg Kadić Ottokár gyűjtötte 1915-ben).
Magyarosaurus dacus
A hosszú nyakú, hosszú farkú Sauropodák családjába tartozó növényevő a Hátszegi-medence legnagyobb eddig megtalált dinoszaurusza, bár az állat hossza valószínűleg nem haladta meg a 10 métert (rokonaihoz képest tulajdonképpen kistermetű volt). Az egykori őshüllő teljes csontváza sajnos ismeretlen (eddig nem került elő például egyetlen koponya sem), azonban számos csigolya- és végtagcsontja alapján rekonstruálható. Nopcsa eredetileg a Titanosaurus nemzetségbe sorolta. Később más irányú elfoglaltságai és betegsége miatt barátját, Friedrich von Huene professzort kérte fel a csontok részletes tanulmányozására. Huene véleménye szerint a szentpéterfalvai leletek annyira különböznek minden addig ismert Titanosaurus-maradványtól, hogy megalkotta számukra a Magyarosaurus nemzetséget. Végül további két fajt is elkülönített, ezeknek a Magyarosaurus transsylvanicus és Magyarosaurus hungaricus neveket adta.
Telmatosaurus transsylvanicus
A legelsőként megtalált hátszegi őshüllőcsontok, amelyeket még a fiatal Nopcsa testvérpár gyűjtött, ehhez az állathoz tartoztak. A kacsacsőrű dinoszauruszok (Hadrosauriae) családjába tartozó jószágnak azóta számos további csontja került elő – köztük szinte teljes koponya, csigolyák és végtagcsontok – melyek több, különböző méretű egyedtől származnak. Így a Telmatosaurus lett a legalaposabban megismert erdélyi dinoszaurusz. Családjának alighanem legkisebb tagja volt: hossza alig 5 méter, súlya mindössze 500 kg lehetett. Az állat fogazata csak lágy növényi részek őrlésére volt alkalmas és folyamatosan cserélődött (a kopottak helyébe újak léptek). Lehetséges étlapját alapul véve valószínűleg mocsarakban, lapályos, vizenyős területeken élhetett.
Rhabdodon priscus
Annak ellenére, hogy több egyed számos csontja (koponyatöredékek, csigolyák, bordák, végtagcsontok) előkerült, a mai napig nem ismerjük eléggé ezt a dinoszauruszt. Nem egészen tisztázott, hogy a Hátszegi-medencében talált Rhabdodon-maradványok hány fajba sorolhatók, és hogy milyen viszonyban állnak az Európa más részein előkerült Rhabdodon priscus fajjal. A legújabb kutatások azt sugallják, hogy két, csak a hátszegi faunában megtalálható (azaz endemikus) faj csontjairól van szó (Rhabdodon nopcsai és Rhabdodon robustus). Méretük nem haladta meg a 3-4 métert, zömök koponyájuk elöl csőrszerű, fogatlan kávában végződött, melynek segítségével a keményebb növényzettel is el tudtak bánni. A hátszegi Rhabdodonok rendszertanilag az iguanodonfélékkel (Iguanodontidae) mutatnak rokonságot, méghozzá jóval korábbi, jura időszakból ismert fajokkal is. A hátszegi Rhabdodonokat újabban Zalmoxes néven emlegetik a paleontológusok.
Struthiosaurus transsylvanicus
A tüskékkel felvértezett dinoszaurusz első csontjaira Nopcsa albán személyi titkára, Elmas Doda Bajazid bukkant rá 1912-ben, Szentpéterfalva határában. A hátszegi fauna eme bizarr megjelenésű képviselője az Ankylosauriák csoportján belül a könnyebb, nem összefüggő páncélt viselő családba (Nodosauriae) tartozik. Legfeltűnőbb tulajdonsága törpe termete: a 2-3 méternél nem nagyobb dinoszaurusz az általa képviselt őshüllőcsoport legkisebbjei közé tartozik. Mérete és bizonyos csonttani bélyegek alapján nagyon ősi formának tekintik. Étrendjét valószínűleg rovarok képezték.
Kallokibotium bajazidi
A hátszegi őshüllőkövületek egyik legérdekesebb darabja egy szárazföldi teknős, amit Nopcsa némi iróniával albán titkáráról nevezett el. Valószínűleg egy szűk területen élő, endemikus faj lehetett, mivel máshonnan nemigen ismert egyértelműen ehhez az ősteknőshöz tartozó csont. Szentpéterfalva és környékének lelőhelyein viszont meglehetősen gyakoriak a maradványai, így szinte összes csontját jól ismerjük. A hátszegi dinoszauruszokhoz hasonlóan ősi csonttani bélyegeket mutat, emiatt rendszertani helyzete is vitatott.
Allodaposuchus precedens
Nopcsa 1915-ben számolt be az erdélyi dinoszauruszokat bemutató cikkében arról, hogy Valiora határában egy őskrokodil csontvázára bukkant (megkerült az állat töredékes, de jó állapotban lévő koponyája és további néhány csontja is). Eleinte egy már korábban leírt fajhoz sorolta, később felülbírálta álláspontját, és a különbözőségek alapján új – nyelvtörőnek sem utolsó – nevet kapott az állat. Az Allodaposuchus – habár a kréta időszak végén élt – sokban hasonlít azokra az őskrokodilokra, amelyeket a kréta elejéről ismerünk. Több más őshüllővel együtt ahhoz a csoporthoz (Eusuchia) tartozik, amelybe a ma is élő krokodilfélék (krokodilok, alligátorok, gaviálok) sorolhatók. Pár éve komplett koponyája is előkerült a Gyulafehérvár melletti Alsóváradjáról (Oarda de Jos).
Ajánlott irodalom:
Főzy István, Szente István: A Kárpát-medence ősmaradványai (Gondolat Kiadó, 2007)
Főzy István: A Kárpát-medence dinoszauruszai (Focus Kiadó, 2005)
Főzy István: Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai (Alfadat-Press, 2000)
A képanyagért köszönet Főzy Istvánnak.
