A hegység megközelítése
Kétségtelen, hogy van egy különös bája a vonatozásnak. Magam sem beszélnék különösebben ellene, bár tény hogy az autós megközelítés rugalmasabb, gyorsabb, olcsóbb és közelebb is visz a célhoz. Ha mégis vasúton szeretnénk eljutni a hegység lábáig, akkor valószínűleg nem ússzuk meg átszállás nélkül. Kolozsvárról, illetve Aradon át Budapestről 2009 decembere óta közlekedik egy-egy közvetlen gyorsvonat Petrozsény (Petroşani) felé, ezek azonban nem állnak meg a Hátszegváralja (Subcetate) és Petrozsény közötti kisebb állomásokon.
A Retyezát északi oldalának kisebb településeit vasúton csak a Piski és Petrozsény között ingázó személyvonatok igénybevételével cserkészhetjük be, melyekre valamelyik nagyobb állomáson szállhatunk át útközben. A legnépszerűbb célállomás Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatra) megállója szokott lenni. Innen választhatunk: gyalogszerrel bandukolunk fel a kék sáv turistajelzést követve végig Alsószálláspatak (Sălaşu de Jos), Felsőszálláspatak (Sălaşu de Sus), Malajesd (Mălăieşti) és Nuksóra (Nucşoara) falvakon keresztül, vagy igénybe vesszük a turistákat kisbusszal (helyi nevén „maxi-taxi”) egészen a Cârnic telepig (ejtsd: körnik) szállító vállalkozók szolgáltatását. Érdemes az utóbbit választani, hiszen lesz még bőven alkalom izmaink megmozgatására. Maxi-taxi menetrendek fellelhetők itt és itt, de általánosságban elmondható, hogy minden befutó vonathoz van csatlakozás.
Ha dél felől kívánjuk megközelíteni a hegységet, akkor meg se álljunk egészen Petrozsényig. Onnan egy másik vonattal juthatunk el Lupénybe (Lupeni), ezzel gyakorlatilag megkerülve a Retyezát-Tulisa hegycsoportot. Lupényből busszal vagy stoppal továbbjuthatunk Kimpulunyág (Câmpu lui Neag) felé, majd gyalog a Buta-szorosig (Cheile Butii), ahol turistaházat találunk. Ez kicsit kacifántos út, inkább Havasalföld felől érkezve kényelmes. Erdélyből vagy Magyarországról sokkal kézenfekvőbb az északi rész felől közelíteni.
Tervezéshez ajánlom a Deutsche Bahn keresőjét. Tudja mind a román, mind a magyar menetrendet, elég csak a kiindulási és a célállomást beírni (mindegyiket az adott ország hivatalos nyelvén), időintervallumot megadni és hátradőlni, amíg a program kikeresi a csatlakozásokat.
Nagy vonalakban megegyezik a vasút nyomvonalával. Budapest felől az M5-ön Szegedig gyorsan eljuthatunk, onnan Makón át Nagylakig (ha elkészül majd az M43 Szeged és Makó közötti szakasza, az út magyarországi részét szinte teljes egészében autópályán tehetjük majd meg). A határ után a DN7 jelzésű úton az Arad-Lippa-Déva-Piski útvonalon haladjunk tovább. Pihenőként beiktathatjuk Solymos várának szemrevételezését Lippa határában, de tartsuk szem előtt, hogy még több órányi utazás vár ránk a Retyezátig. Bihar felől a DN76 jelű úton lehet Dévára eljutni, ez viszont már nem olyan kényelmes, mint a 7-es, burkolata és nyomvonala is próbára tesz sofőrt és autót egyaránt.

Solymos várának romjai Lippánál
Fotó: © Budai Péter, 2009
Arad – Déva
Google térkép
Aradot ajánlatos a kitáblázott úton megkerülni. A Maros völgyébe érve érdemes megállni Lippa (Lipova) határában a már távolról is jól látható Solymosvár romjai kedvéért. Mintegy 100 km megtétele után újabb érdekes látnivaló akad utunkba Marosillyén (Ilia), az egyik kanyarban. Bethlen Gábor szülőháza bújik meg itt, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mentett meg az enyészettől. Magos Déva várának talán nem kell cégér, bár most körbe van állványozva rendesen, ezért kevés látszik belőle és állítólag a felújítás idejére nem is látogatható. Déván áthaladva ügyeljünk a közlekedési lámpákra (némelyik igencsak nehezen vehető észre) és a kaotikus forgalomra (gyalogosok, kanyarodó járművek).

Marosillye - Bethlen Gábor szülőháza
Fotó: © Budai Péter, 2009
Déva – Hátszeg
Google térkép
Déváról két fő csapás mentén juthatunk Hátszegre:
- a Déva és Piski (Simeria) közötti szakaszon kiágazó 68B jelű másodrendű főúton
- a Piski (Simeria) után Petrozsény (Petroşani) felé jobbra letérő 66-os országos főúton (DN66)
Ha a 66-os utat választjuk, Pusztakalán (Călan) apokaliptikus vaskohó-romhalmaza mellett elhaladva alkalmunk lesz elgondolkodni a „világ dicsőségének múlásán”. A következő település, Zeykfalva (Strei) viszont már sokkal szebb látnivalóval, egy XIII. századi templommal büszkélkedhet. Még két falut keresztezünk ezután, majd egy kisebb erdős hegyhát megmászását követően Hátszeg (Haţeg) határába érkezünk (közvetlenül a város előtt lehet letérni a bölényrezervátum felé).
A 68B út vonzerejét az adja, hogy a várkastélyáról híres (és az ennek szomszédságába sikeredett vasgyáráról hírhedt) Vajdahunyadon (Hunedoara) át vezet Hátszegre, továbbá az, hogy Déva és Vajdahunyad között áthalad a főként magyarok (áttelepített bukovinai székelyek leszármazottai) által lakott Csernakeresztúron, ahol szálláslehetőség is adódik.

Vajdahunyad vára
Fotó: © Wolf Péter, 2009

A vár belső udvara
Fotó: © Dénes László, 2010
Hátszeg
Google térkép
Hátszeg előtt érdemes rápillantani a benzintankra, s ha úgy áll a helyzet, megtankolni autónkat az itteni kutak valamelyikénél. A főút egyébként keleti irányban megkerüli a város központját (a Petrom-benzinkútnál balra kell kanyarodni). Az elkerülő út végénél balra kell fordulni, ha továbbra is a 66-oson szeretnénk folytatni Petrozsény felé, vagy pedig jobbra, ha a 68-ason Karánsebes (Caranşebeş) irányába – például Várhely (Sarmizegetusa) vagy Demsus (Densuş) felé, de a Sebesvíz (Râu Mare) völgyéhez (Gura Zlata menedékház, Pelága-rét) is az utóbbi irány a legkézenfekvőbb.
A Retyezát északi oldala: a Hátszegi-medence falvai
Google térkép
A 66-os úton haladva közvetlenül Hátszeg után Őraljaboldogfalvára (Sântămăria-Orlea) érkezünk. Ha tehetjük, nézzük meg itt a XIII. században épült műemlék templomot és az egy utcányival arrébb található Kendeffy-kastélyt. Őraljaboldogfalván ismét két lehetőség közül választhatunk a továbbhaladást illetően:
- folytathatjuk utunkat a 66-os főúton a Sztrígy (Strei) folyó menti települések irányába
- a főútról jobbra letérünk a kastély utcájába, és a dinoszaurusz-leletekről híres Szentpéterfalván (Sânpetru) át a Malomvíz (Râu de Mori) völgye, illetve a Sebesvíz (Râu Mare) völgye felé tartunk
A főúton előbb Csopea (Ciopea), majd hamarosan Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatra) következik. Ez utóbbi falucska oly apró, hogy tábla sem jelzi (Csopea után ezért célszerű lassan hajtani, különben könnyen átroboghatunk rajta). Itt lesz egy leágazás Nuksóra (Nucşoara) felé, amit az út bal oldalán alig észrevehető tábla is mutat.
Ezen az úton Alsószálláspatak (Sălaşu de Jos), Felsőszálláspatak (Sălaşu de Sus) és Malajesd (Mălăieşti) érintésével aszfaltúton jutunk el Nuksóráig. Malajesden ha van időnk, érdemes elidőzni kicsit a közeli vár romjainak kedvéért. Nuksóra és Malajesd között félúton elhaladunk a nemzeti park látogatóközpontjának épülete mellett. Nuksórából kiérve rövidesen könnyes búcsút vehetünk az aszfalttól, innen kb. 6,5 km hosszú, megfontolt tempót (max. 10-20 km/h) és óvatos vezetést igénylő kövesút vezet fel Cârnic telepig, ahol biztonságban letehetjük az autót. Figyelem: habár az út folytatódik a Pietrele-turistaközpont felé, Cârnictól feljebb szigorúan tilos autóval menni (ellenőrzik és pénzbírsággal büntetik).

Úton Cârnic felé a Nuksóra-völgyben
Fotó: © Budai Péter, 2009
Szentpéterfalva felől közelítve Uncsukfalván (Unciuc) keresztül Malomvíz (Râu de Mori) településre érkezünk, ahol ismételten két irányban folytathatjuk utunkat. Balra tartva Szuszény (Suseni) falun keresztül (itt található az állítólag Jókait is megihlető Kolcvár romja) a Malomvíz (Râuşor) völgyében aszfaltúton juthatunk fel egészen a Râuşor turistabázisig. Jobbra tartva pedig a Sebesvíz (Râu Mare) völgyében autózhatunk el a Retyezát délnyugati csücskében létrehozott Gura Apei víztározóhoz (útközben érintve a Gura Zlata menedékházat). A környék átnézeti térképe nagyban segíti a tájékozódást.
Az aszfaltköpeny itt véget ér, az út azonban folytatódik tovább. A tározó gátján átkelve rövidesen a Nagy-Lepusnyik (Lăpusnicu Mare) völgyében található Rotunda menedékházhoz érünk. A gát után van egy sorompó (a nemzeti park határán), ahol fizetni kell az áthaladásért (személyenként 1 lej/nap, autónként 3 lej/nap) és a parkolásért (2 lej/fő/nap). Innen aztán tovább lehet menni egészen a Pelága-rétig (Poiana Pelegii, de emlegetik Gura Bucurei néven is, hiszen a Bukura-patak itt torkollik bele a Nagy-Lepusnyikba), azonban az elemek időről időre járhatatlanná teszik az utat hosszabb-rövidebb távon (gyakran árvíz mossa el, de széldöntés is előfordul).

Úton a Pelága-rétre a Lepusnyik-völgyben
Fotó: © Wolf Péter, 2009
Az északkeleti régió egyetlen turistaháza, a Baléja menedékház Hobica (Hobiţa) falu felől állítólag szintén megközelíthető autóval. Hobica felé a 66-os útról Puj (Pui) után kell jobbra lekanyarodni (Puj kb. 8 km-re van Kőaljaohábától keleti irányban). A Baléja háztól turistaúton gyalog juthatunk el a Stâna din Râu sátorozóhelyig (erdei út ide is vezet, járhatósága azonban szintén rapszodikusan szokott változni).
A Retyezát déli oldala: a Zsil-völgy
Google térkép
Amennyiben a déli oldalra szeretnénk eljutni autóval, a vasúthoz hasonlóan Petrozsény-Lupény-Kimpulunyág felé meg kell kerülni a Retyezát-Tulisa hegycsoportot. Itt, a Román-Zsil völgyében folyik a nagy vitát kiváltott 66A jelű útszakasz építése, melynek célja Petrozsény és Herkulesfürdő között (Băile Herculane) közvetlen közúti összeköttetést létesíteni. A vitát az váltja ki, hogy az út nyomvonala Európa egyik utolsó nagy kiterjedésű érintetlen vadonján keresztül vezet át, amely így ökológiai szempontból kettévágódna. Mivel az út építéséhez jelentős politikai érdekek fűződnek, kérdéses hogy a nemzeti park meg tudja-e akadályozni ezt a visszafordíthatatlan beavatkozást. Jelenleg már a Kis-Retyezát déli lábánál lévő Câmpuşel vadászházig jutott el az aszfaltcsík, jóval a Buta-szoros turistaközponton túl.
Útvonaltervező
Netes útvonaltervezéshez leginkább a map24 szolgáltatását ajánlom, amely az itt található panel segítségével könnyen használható. Egyetlen hátránya, hogy a mai Románia területén lévő települések magyar nevét nem ismeri fel, tehát a román nevet kell beírni a keresőbe (elég latin betűsen is).
Figyelem! Nucşoara nevű településből több is van Romániában, és az útvonaltervező alapesetben nem a Retyezát lábánál fekvőt kínálja fel. A legördülő menüből válasszuk ki a harmadikat, az kell nekünk. Az utazás során természetesen jó, ha van kéznél egy Románia vagy Kárpát-medence autósatlasz is. A tágabb környékről jó áttenkintést ad ez a térkép.
Útdíj
A romániai közutak használatáért néhány éve fizetni kell. A díjfizetést matricás rendszerrel oldották meg (a matrica neve: Rovinieta). Kapható 7 és 30 napos, valamint éves kiszerelésben is, ára a gépjármű típusától függ (autó/mikrobusz/busz/teherautók). 2008 augusztus végén újfajta matricát vezettek be, a régi kör alakú sárga plecsni helyett téglalap alakú, biztonsági elemekkel ellátott vignettát kapunk a pénzünkért. A hétnapos Rovinieta ára személygépkocsira 13 RON.
Érdemes már a határ utáni első benzinkútnál beszerezni, mert a határtól távolodva egyre csökken az esélye annak, hogy sikerrel járunk. Matricavásárláskor a járművet számítógépes rendszerbe regisztrálják (a rendszám mellett rögzítik az alvázszámot is), ezért „útszéli emberektől” ne vásároljunk, ugyanis valószínűleg nem lesz érvényesítve!
További információk (román nyelven) a hivatalos rovinieta oldalon.
Egyéb tudnivalók
Jó tisztában lenni azzal, hogy Románia területén a rendőrség gyakran méri a sebességet (főleg a településeken belül). A szembejövők általában fénykürttel figyelmeztetnek, azonban érdemes inkább óvatos és megfontolt vezetéssel elkerülni a gyorshajtás esetén felmerülő anyagi és adminisztratív terheket. Lakott területen belül 50 km/h, lakott területen kívül 90 km/h (európai utakon 100 km/h) a megengedett legnagyobb sebesség. Szintén jó tudni, hogy Romániában a kézi tűzoltókészülék is kötelező tartozéka a személygépjárműveknek.
A 7-es számú főúton végig erős forgalomra számíthatunk, sok kamionnal. Nem kötelező, de ajánlatos követni a „lassan járj, tovább érsz” elvet (különösen a Lippa és Déva közti, jórészt kacskaringós, veszélyes szakaszon). Az aradi elkerülőn általános jelenség a torlódás (plusz fél-egy óra), de a városban állítólag ennél is rosszabb a helyzet. Arad és Déva között átlagosan 60 km/h haladási sebességgel lehet számolni.













